RÓLUNK

MI VAGYUNK AZ IAS

Az IAS (International Association of Scientologists – Scientologistok Nemzetközi Szövetsége) a Scientology hivatalos tagsági szervezete. 1984-ben alakult, és célja: egyesíteni, elősegíteni, támogatni és védelmezni a Scientology vallást és a Scientologistok a világ minden részén, annak érdekében, hogy elérjük a Scientology céljait, ahogyan azokat L. Ron Hubbard megfogalmazta:

„Egy olyan civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők, és nincs háború; ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az Ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra.”

Az IAS már több mint három évtizede hű maradt a céljához, és nemzetközi társadalommentő programokat, a társadalomjobbítás kiindulási pontjait, stratégiai jelentőségű kulturális központokban lévő ideális szervezeteket, ideális haladó szervezeteket, valamint a Scientology bolygószintű terjesztését finanszírozza.

A US IAS Members’ Trust (Az USA IAS-tagjainak Vagyonkezelő Szervezete – US IMT) 1993-ban alakult azért, hogy az amerikai állampolgárok az Életre szóló tagságukon felül jótékony célú, adóból levonható hozzájárulásokat tehessenek. A US IMT ugyanazokat a nemes célokat támogatja, mint az IAS.

Tagjaik támogatásának köszönhetően az IAS és a US IAS Members’ Trust anyagi támogatásokat nyújt ezekre a humanitárius ügyekre, amelyek lehetővé tették, hogy az Egyház példátlan sebességgel segíthessen a társadalmunknak.

A világ ma zűrzavarban van: fokozódik az erkölcstelenség, az alapvető emberi jogokat semmibe veszik, a drogfogyasztás kontrollálhatatlanná válik, és számtalan ember hal meg a visszaéléseket elkövető pszichiáterek kezei között. Mivel e romba döntő tényezők mindegyike milliókat akadályoz abban, hogy akár csak elképzeljék, hogy lehetséges a segítség – nem is beszélve arról, hogy haladjanak a teljes szabadsághoz vezető Hídon –, az IAS anyagi támogatásokat nyújt a világ leghatékonyabb társadalommentő kampányainak finanszírozására, így téve elérhetővé – méghozzá díjmentesen – ezeket a hatékony megoldásokat azok számára, akik olyan pozícióban vannak, hogy képesek tenni valamit a dolgokkal kapcsolatban. E kampányokkal a pedagógusok, a rendőrök, a büntetés-végrehajtási dolgozók és a drogmegelőző csoportok képesek kezelni ezeket a romba döntő tényezőket, és ezáltal millióknak teszik lehetővé, hogy jobbá tegyék az életüket. E kampányok közé tartoznak az Együtt az Emberi Jogokért, Az igazság a drogokról, Az út a boldogsághoz, az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért és az önkéntes lelkészek.

Az IAS által nyújtott támogatások új ideális Scientology-egyházak létrehozását is lehetővé teszik olyan stratégiai jelentőségű városokban, amelyek az egész világra hatást gyakorolnak. Az elsők 2004-ben nyíltak meg Madridban és New Yorkban. Azóta az IAS lehetővé tette ideális orgok megteremtését Londonban, Berlinben, Rómában, Washingtonban, Brüsszelben, Moszkvában, a Los Angeles déli részén fekvő Inglewoodban, Hamburgban, Tel-Avivban, Kaohsiungban, Bogotában, Tokióban és a New York-i Harlemben.

Az IAS annak érdekében, hogy mindenki számára realitássá tegye az OT állapotot, a Föld minden kontinensén ideális létesítmények létrehozását finanszírozza, amelyekben szolgáltatni lehet az OT-szinteket. Az első ilyen haladó org 2016 végén nyílt meg Sydney-ben, és egész Ausztrálázsiát szolgálja. Továbbiak vannak készülőben egész Latin-Amerika, Afrika és Kanada számára.

Emellett az IAS által nyújtott támogatások teszik lehetővé az ideális kontinentális Narconon-központokat, amelyek nemcsak rehabilitálják a drogfüggőket, hanem egyben képzési létesítmények is, hogy új Narconon-központok ezreit lehessen létrehozni annak érdekében, hogy segítsenek megállítani a súlyosbodó drogproblémát.

Az IAS ezeknek a humanitárius és társadalomjobbító programoknak a finanszírozásával rendkívül nagy hatást gyakorol a világra.

VÁLJ TAGGÁ VAGY LÉPJ A KÖVETKEZŐ STÁTUSSZINTEDRE
A VILÁG LEGNAGYOBB HUMANITÁRIUS SZÖVETSÉGÉBEN!

„Az IAS igazi változást hoz a bolygó számára. Melyik másik csoport működik ennyire fáradhatatlanul az emberiség jobbítása érdekében? El sem tudok képzelni ennél fontosabb ügyet, ezért megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ebben a valóban rendkívüli erőfeszítésben.” – J. C.

„Ha jelentőségteljes dolgot szeretnél tenni ebben a társadalomban, az nem könnyű, de azáltal, hogy támogatod az IAS-t, az egész világon segíted az embereket. Hát nem csodálatos?” – F. H.

„Amikor az egyik fiam súlyos alkoholproblémával fordult hozzám, javasoltam neki, hogy lépjen kapcsolatba a Narcononnal. Azonban ezt nem tette meg azonnal. A problémája rosszabbodott, amikor elment egy orvoshoz, hogy segítséget kérjen a delirium tremensével kapcsolatban (ezt az állapotot az alkoholelvonás váltja ki). Az orvos szorongásoldó szert adott neki, amely miatt a probléma sokkal rosszabb lett – ami azt illeti, élet-halál kérdéssé vált. A család ekkor cselekedett, és a fiam elment a michigani Narcononhoz. Most, két évvel később, munkája van, ő lett a hónap dolgozója, és előléptették a vezetőségbe. Emiatt és a számos IAS által finanszírozott kampány miatt felvillanyoz – enyhén szólva –, hogy a múlt hónapban befizettem az IAS Életre szóló tagságom utolsó részletét is, és továbbra is az IAS havi támogatója leszek. Nagyon jó érzés, hogy segíteni tudok.” – D. H., Kanada

„3 hónappal azután, hogy elkezdtem a Scientologyval foglalkozni, tag lettem. Ennek az volt az oka, hogy a Scientology tudást, reményt és önmagamba vetett hitet adott nekem. Oldalakat tudnék írni arról, hogy mennyit segített nekem a Scientology, pedig még csak a Méregtelenítő programot zártam le. Soha nem is álmodtam arról, hogy egy szervezet ilyen csodálatos lehet, és ilyen tökéletes a szolgáltatást, a képzést és az emberi lények segítésével kapcsolatos elkötelezettséget illetően. Rengeteget kaptam L. Ron Hubbardtól, és rendkívül könnyűnek találom, hogy ezért cserébe pénzt adjak vissza, hogy ez a vallás erős maradhasson, és biztosíthassa a tudását az eljövendő korokra.” – B. K., Egyesült Királyság

„Nincs a világon hálásabb dolog annál, mint az élet minden területén túlélni. És az IAS ezt a lehető legnagyobb mértékben lehetővé teszi. Senki sem rendelkezne szellemi szabadsággal nélküle. Tehát mi, az IAS, teremtjük a jövőnket.” – G. B., Kalifornia, USA

„Teljes szívemből köszönöm az IAS-nek, hogy segítséget nyújt az emberiségnek, és megvédi a Scientologyt. Ezért elhatároztam, hogy az IAS Életre szóló tagja leszek, és több embernek fogok segíteni. Nagyon örülök, hogy egy ilyen fontos csoporthoz csatlakozhatok. Megtiszteltetés, ugyanis az IAS segít minden egyes lénynek a Földön, hogy mindennap boldog életet éljen. Szenvedélyem az, hogy segítsek, és részt vegyek a csoportom és az emberiség segítésében. Az IAS segít az embereknek távol maradni a drogoktól, és segít terjeszteni Az út a boldogsághoz-t. Őszintén hálás vagyok azért, hogy létezik egy ilyen nagyszerű csoport, amely segíti a világot. Mindenkinek kötelessége a csapat (az IAS) részévé válni, hogy segítse ezt a csodálatos bolygót. Kérlek, hogy legyél te is az IAS Életre szóló tagja.” – K. L., Tajvan

„Életre szóló tag lettem, mert a miénken kívül nem látok egy szervezetet sem, amely ilyen nagy hatást gyakorolna a társadalomra. LRH megtalálta az utat a teljes szabadsághoz, és jelenleg ezekre a bolygószintű megmentési kampányokra van szükség, hogy segítsünk az embereknek rákerülni erre az útra. Örülök, hogy most része vagyok ennek!” – E. V., Egyesült Államok

„Olvastam az IMPACT magazinban, mi mindent tesz az IAS a bolygó megmentése érdekében a számtalan szükséges program finanszírozásával, és ez annyira megindító volt, hogy az IAS tagja lettem. Nagyon boldog vagyok, hogy tagja lehetek annak a bolygószintű csapatnak, amely segíti az emberiséget!” – D. O.

„Azért lettem az IAS tagja, mert segíteni akartam előrevinni a programjainkat, hogy megállítsuk a bolygó elkorcsosulását.” – S. H.

„Az IAS támogatásai hihetetlenül jó programokat finanszíroznak, hogy kezeljük ezeket a bolygószintű problémákat. Az elmúlt két évben különösen jól látom azt, hogy ezek a programok messzire elérnek – és olyan nagyságrendben, amely tényleg kezelni fogja ezeket a problémákat! Úgy érzem, hogy azzal, hogy a férjem és én befizettük a gyerekeink Életre szóló tagságát, tényleg posztuláltuk a jövőjüket a Scientologyban! Ez nagy örömmel tölt el. Mindkét gyerek nagyon is tudatában van az új státusának, és nagyon örül neki, mert most már valóban részei a csapatnak!” – D. D., Dél-Afrika

„Mielőtt Életre szóló taggá váltam volna, minden hónapban megpróbáltam adományozni valamennyit erre a célra, mert mindazon dolgok miatt, amelyeknek az IAS segít, úgy éreztem, hogy teszek valamit. Mivel segítséget kaptam, és mivel be tudtam fizetni az Életre szóló tagságomat, úgy éreztem, meg kell tennem. Terjesszük a világban az igazságot, hogy az embereknek ne kelljen szenvedniük!” – P. K., Egyesült Államok

„Minden gyerek és tizenéves jólléte érdekében az egész világot biztonságos hellyé kell tennünk, ahol felnőhetnek. Az IAS és a bolygószintű megmentési kampányok jelentik a megoldást. Nélkülük nem tudom, hol lennék, és EZT KOMOLYAN GONDOLOM. Az IAS támogatása az egyetlen módja annak, hogy virágzó jövőt tudjunk biztosítani a Scientology és az egész világ számára, ahol a gyerekek többé nem fognak a drogok poklára kárhozni. Miért? Mert a drogokkal kapcsolatos valódi adatok mindenkihez el fognak jutni, hogy az emberek megismerjék és megértsék ezeket. És az egyházunk ott lesz, hogy biztonságos világot hozzon létre, és szívesen fog látni mindenkit, aki igazi szellemi fejlődésre vágyik.” – S. V., Kanada

„Amikor olvastam arról, hogy mit tesz lehetővé az IAS a bolygó megmentése érdekében, olyan mély benyomást tett rám, hogy eldöntöttem, hogy tag leszek. Nincs még egy olyan szervezet, mint az IAS, amelynek a Föld megmentése lenne a célja. Kiváltságos érzés a nyerő csapat tagjának lenni, amely aktívan megmenti a bolygót.” – S. D.

„Úgy érzem, hogy az IAS-hez való hozzájárulásom befektetés az emberiség jövőjébe.” – D. N.

„A feleségem és én azért lettünk az IAS tagjai, hogy támogassuk a humanitárius programokat, azzal a céllal, hogy félelem nélkül tudjuk felnevelni a gyerekeinket, és hogy helyreállítsuk a rendet és a valódi békét a Földön.” – G. C.

„Rengeteg módja van annak, hogy elérjük a célunkat az életben, de a Scientology a legnagyszerűbb mód, ezért az IAS tagja lettem. Számomra az IAS-tagság legértékesebb része az, hogy úgy gondolom, hogy ezzel az emberiség szolgálatára vagyok.” – S. R.

×