Önkéntes lelkészi támogatás a texasi hurrikán károsultjainak

  • A becslések szerint 75 billió liter eső esett Houstonban a Harvey hurrikán tombolása során. Ez elég lenne New York vízzel való ellátására öt évtizeden keresztül.
  • Jelenleg 42 000 ember lakik menedékhelyeken a Harvey hurrikán után.
  • Eddig 350 önkéntes lelkész mozgósítására került sor a Harvey hurrikánra válaszul.
Önkéntes lelkészi támogatás a texasi hurrikán károsultjainak
Az önkéntes lelkészek által végzett katasztrófaelhárítást az IAS-nek nyújtott támogatásod teszi lehetővé. Ez egyike azoknak a létfontosságú programoknak, amelyeket az IAS finanszíroz.

Az elmúlt héten, mióta a Harvey hurrikán lecsapott Texas déli részére, az önkéntes lelkészek az IAS anyagi támogatásával akcióba lendültek, hogy segítsenek a katasztrófa károsultjainak.

Jelenleg több mint 350 önkéntes lelkész vesz részt vállvetve az elhárítási munkálatokban az USA minden részéből.

A helyszínre elsők közt érkezők egyike volt a Los Topos és az önkéntes lelkészek által alkotott csapat, akik Rockport városba utaztak. Ez volt az egyik legsúlyosabban érintett terület, ahol a Harvey először érte el a szárazföldet, 210 kilométeres széllel, amely épületeket rombolt le, és több ezren maradtak fedél nélkül.

A csapat nagyon szükséges személyes higiéniai csomagokat és egyéb kellékeket hozott. Elkezdtek segítséget nyújtani az elsőként odaérő helyi elhárítóknak: segítettek rendet rakni a közvetlen környezetükben, hogy ők így másoknak tudjanak segíteni.

Önkéntes lelkészek gyülekeznek a texasi Rockportban.
Egy csoport önkéntes lelkész gyülekezik a texasi Rockportban.
Az önkéntes lelkészek egy sérült tetőt javítanak.
Az önkéntes lelkészek egy sérült tetőt javítanak.

Egy másik önkéntes lelkészi csapat a Houstoni Konferenciaközpontba ment, a város legnagyobb menedékhelyére, amely mintegy 5000 egyénnek ad szálláshelyet, akik arra kényszerültek, hogy elhagyják otthonaikat. Az este 9-kor érkező önkéntes lelkészek végigdolgozták az éjszakát: ételt, ágyneműt osztottak, és megszervezték a szolgáltatási vonalakat, hogy segítsenek a központban lakóknak.

Míg a Houstonban és környékén lévő önkéntes lelkészek folyamatosan segítséget hoztak a katasztrófaövezetben, mások új szállítmányokat és felszereléseket készítettek elő.

Dallasban egy önkéntes lelkészekből és helyi önkéntesekből álló csapat több mint 5000 személyes higiéniai csomagot csomagolt össze. Egy másik önkéntes lelkész egy egész repülőnyi szállítmányt küldött Floridából Texasba. Amikor megérkezett Houstonba, a repülőt helyi önkéntes lelkészek fogadták, majd a szállítmányt teherautón egy közeli menedékhelyre vitték azonnali szétosztásra. Egy önkéntes lelkész átvitt egy teljesen megtöltött 18 kerekű kamiont is Tenesseeből Texasba.

Csak ezekben az első napokban az önkéntes lelkészek közel 6000 érintettnek segítettek Texasban.

A következő konvoj szállítmány már el is hagyta Houstont 7800 személyes higiéniai csomaggal, 3000 babahordozóval és 500 karton vízzel.

Az önkéntes lelkészek által végzett folyamatos katasztrófaelhárítást az IAS-nek nyújtott támogatásod teszi lehetővé.

Ha szeretnél segíteni mint önkéntes lelkész, vedd fel a kapcsolatot a Scientology nemzetközi központjával Los Angelesben: 1-800 HELP-4-YU vagy +1 (323) 960 1949.

Az önkéntes lelkészek által végzett katasztrófaelhárítást az IAS-nek nyújtott támogatásod teszi lehetővé. Ez egyike azoknak a létfontosságú programoknak, amelyeket az IAS finanszíroz.

×